A gépírás tanulása

A gépírás helyzetérzékelésen alapul. Rendszeres gyakorlással rögzül a látott betűhöz kapcsolódó mozdulat az agyban, s anélkül, hogy gondolkodnánk, ujjunk már mozdul is a irányba és távolságba, vagyis automatikussá válik az írás. A gépírás megfelelő reflextevékenységgé válik, ami már nem fárasztó az agy számára. A gépelés nem igényel gondolkodást, így tudatunk a tartalomra vagy a kialakítandó formára koncentrálhat.

A program

Így a feladatod sem lesz túl bonyolult, csak a képernyőn látható betűket kell begépelned. A tanulás szempontjából fontos, hogy ne nézd a billentyűzetet, ezzel csak magadat csapnád be. Nem használhatod a backspace billentyűt sem, amikor elrontasz egy betűt, akkor az pirosra változik, de továbbra is azt a betűt kell megnyomnod. Amint sikerült a betűt beírnod, háttere kékre változik, ezután a következő betű következik. A sor végén az enter avagy a sortörés gombot kell megnyomnod, ekkor a következő sorral folytathatod a gépírást, míg az előző sorba új szöveg töltődik be.

Leckék teljesítése

Minden leckében egy új betűt fogsz tanulni, kivétel ez alól az első, ahol az alaptartás összes betűjét elsajátíthatod. Ugyan a program jelzi melyik leckével érdemes folytatnod, bármelyik leckével foglalkozhatsz. Minden lecke legalább 10 perces, ezután a program kiírja, hogy melyik leckével folytasd attól függően, hogy sikerült-e teljesítened az aktuális leckét. A leckét akkor teljesíted, ha legfeljebb 2% hibával és legalább 120 leütés/perc sebességgel gépelsz, ezeket oldalt gépelés közben is látni fogod. A program minden leckét pontoz, ezt megnézheted a Leckék menüpontban. Maximum 100 pontot kaphatsz egy leckére és csak ekkor mehetsz tovább. Amit a követelményeken felül teljesítesz (például gyorsabban gépelsz), azért bónusz pontokat kapsz, ezek csak tájékoztató jellegűek, nincs jelentőségük a továbbjutással kapcsolatban.

Kezdhetjük

A mostani leckében megtanulod az alaptartást. Ez lesz a legnehezebb, ugyanis itt egyszerre 8 új betűt kell megtanulnod. Ne veszítsd el kitartásod, ha ez sikerül, a többi már gyerekjáték lesz! Az egész gépírás erre épül, ezért fontos, hogy törekedj a pontosságra, és csak akkor lépj a következő leckére, ha a program ezt javasolja!